Martin-féle álom:

Karácsony lehetett épp vagy valamilyen ajándékozós ünnep (de sanszos, hogy az, mert esett a hó is). Én és az unokatesóm felmentünk Pestre Martinékhoz, mert valamilyen oknál fogva, én meg akartam ajándékozni az anyukáját. Azt hiszem illatosított gyertyát vettem neki.

Bekopogtunk (a saját házamba, de álmomban az övéké volt). Pár perc múlva Martin nyitott ajtót, mire én kicsit meg is ijedtem, hátráltam pár lépést, mégiscsak egy fél éve nem láttuk egymást. Őt ez nem nagyon zavarta, a lehető legunottabb arckifejezéssel szólt az anyukájának, hogy vendégek jöttek.

Az anyukája végre behívott minket, mi odaadtuk az ajándékot, és leheveredtünk a szüleim mostani szobájában.
Unokatesóm megkérdezte az anyukájától, hogy Martin szokott-e engem emlegetni, hiányzom-e neki, ő pedig csak sóhajtott egyet és azt mondta, hogy egész álló nap. Aztán kiment.
Én egy dühös pillantást vetettem az uncsimra, ez egyáltalán nem volt megbeszélve, sőt inkább az, hogy nem hozzuk szóba a dolgot,

Martin meghallotta miről beszélgettünk az előbb, le is kiabálta az anyukáját, hogy ezt most miért kellett elmondani, nekem ezt nem szabadna tudnom. Aztán mint aki beletörődött, elkezdett jó hangosan énekelni egy dalt, azt is félig sírva -persze hogy én is halljam-. A dal ismerős volt, tudom hogy hozzá volt köze, de sajnos nem emlékszem mi volt az.
Én a szobában szintén sírtam, a fülemre tettem a kezem, mert nem akartam hallani. Nem azért mert nem volt szép ahogy énekelte, de lelkiekben nem esett jól.

Ugrás: a lépcsőnél álltam, onnan néztem ahogy a földszinten ugrándozó egész rokonsága azt a dalt énekli (mint egy musicalban). Úgy tűnt nekem, de azt is elhiszem, ha a saját szórakoztatásukra.
Martin csak állt mellettem, nem szólalt meg, látta hogy nagyon a hatalmába kerített a pillanat, nem akarta megtörni.  De aztán egy kislány hapcizott mellettem amivel oda lett a pillanat.. :D

Ekkor Martin megölelt, jó szorosan ahogy csak bírt. Itt már mindketten sírtunk. Azt mondta, folytassuk onnan ahol abbahagytuk és... megcsókolt.