A mainak volt egy kis Inception beütése. A valóságban felkeltem, vártam két fontos e-mailt (amik végül nem jöttek meg), aztán elmentem röplabdázni, korábban mint szoktam. Álmomban szinte ugyanez: felkeltem, megkaptam a két levelet pár nem egészen azokkal a válaszokkal amikre számítottam, aztán szomorúan beletörődtem hogy valószínűleg nem érek be röpire, mert csak 20 percem volt kezdésig. 

Ekkor megjelent az ajtóban Dzakariás (tessék! :D) és egy pár csapattársunk, -bár senkit nem ismertem fel- hogy kicsit sürgessenek. Mondtam nekik, hogy gyorsan össze tudom kapni magam, várjanak meg. 
Elég jól is álltam, amikor is egyik volt iskolatársam (akivel amúgy sose voltam jóban és nem is tartjuk a kapcsolatot) megállt a szoba előtt és elkezdett velem kiabálni, hogy elege van abból hogy levegőnek nézem, most is elszaladtam előtte, ő köszönt, én meg nem, hogy képzelem ezt?
Sejtettem, hogy ez nem lesz rövid beszélgetés, úgyhogy intettem Dzakariáséknak, hogy menjenek nyugodtan, nemsoká én is csatlakozom. De Dzakariás aranyos volt, nem hagyott itt, leült a folyosón és várt, míg a többiek leléptek. 

Vágás: már ott vagyok röpin, amikor eszembe jut, hogy ja egyébként nekem itt a barátom, szintén a csapatban. Egy magas szőke srác volt, nagyon kedves, folyton puszilgatott meg ölelgetett de még a józan ész határain belül. Amilyen szerencsés vagyok, az anyukája volt az edzőnk, aki természetesen engem nagyon utált, fene tudja miért. Úgy 5 percenként bevágott ilyen mondatokat, hogy: úgysem sokáig lesztek ti már együtt...
Persze figyelmen kívül hagytam, de valahol bántott. 
Edzés végén én öltöztem át utoljára, megkértem a srácot hogy várjon, azonnal megyek. Még visszafordultam mert eszembe jutott valami, erre azt látom hogy a srác egy másik lányt csókolgat-ölelget úgy, ahogy engem korábban. 
Még álmomban is megcsalnak :'D. De nem esett olyan zokon, eldöntöttem hogy oké, akkor ennyi volt, aztán elsétáltam mellettük egy szó nélkül. 

Helyszín: Snowattack sífesztivál - valahol a hegyekben. NEM vágyálom. 

Álmomban 2 turnust indítottak, az elsőn ott voltam én is, és még maradni akartam mert ugyan sokat síeltem, de fotózni meg keveset tudtam, úgyhogy megkérdeztem mi lenne ha csak a szállásért fizetnék. Szerencsére mindenki beleegyezett, a szülők is.
Ennek előfeltétele az volt, hogy végig kellett ülni egy tájékoztatót, méghozzá olyat ahol a Family Guy sorozaton keresztül mutatják be mit ne csináljunk. Elég kicsi teremben vetítettek, úgyhogy várnunk kellett, nem fért be mindenki. Na és ki volt még kint a váróban...? Zsombor természetesen. De nem szóltunk egymáshoz. Mindketten meglepődtünk hogy mit keres itt a másik, de ennyi. 

A tájékoztatón egy srác ölébe kellett ülnöm, fene se tudja miért, de ha nem lenne elég fura, még ringatott is :D, olyan érzés volt mint egy hintában. Sokszor rám szólt hogy el ne aludjak, bár néha sikerült perceket. Zsombor tőlem sokkal messzebb ült, néha rám nézett, aztán ha látta hogy észreveszem, gyorsan elvette a tekintetét. 

Mikor kiértünk megállított, hogy elmondja, ő próbált nagyon komolyan állni ehhez az egészhez, de annyira aranyos volt ahogy néhányszor elaludtam, hogy úgy gondolta muszáj beszélnünk. Nem volt ínyemre a dolog eleinte, aztán mint lenni szokott, beadtam a derekam, és egész jól elvoltunk. 

A többiek elmentek síelni mi meg úgy döntöttünk, hogy főzünk nekik valami vacsorát. Hát ebből 2 féle húslevesnek kinéző dolog sikeredett, egyiket (amelyikben a cérnametélt volt) ő ízesítette, és még arra is emlékszem hogy pirospaprikával. Én valami húsgombóc-szerű levest főztem, de hús nem volt benne, csak gombóc-tészták. 
Ezután már csak foltok vannak meg, hogy talán még a TV-ben is mindenhol az ő arcát láttam mert mint kiderült egy ideig színészkedett (?).

Az álom témája a The Walking Dead című sorozat volt. Zombik elől kellett menekülnünk, de nem olyan érzés volt, hogy ha megharapnak akkor meghalunk, hanem hogy ez egy játék.

Rick-et meg is harapták a kezén, de valami nagyon minimális módon (épp csak egy kis karcolás) én meg próbáltam kiszívni a mérget mint a kígyóharapásnál. Persze nem nagyon jött össze, meg később is jutott eszünkbe mint kellett volna, de azért annyira hatásos volt, hogy csak félig változzon át. Még tudott magáról, de elég zölden nézett ki, így el is tudta ijeszteni a közelből a többi zombit.
Megkérdeztem tőle, hogy hogy lehetséges ez, hogy csak félig változott át (ami idővel kezdett elmúlni), erre nagy mindentudóan azt mondta, hogy hát ő egész életében sportolt, így az ő immunrendszere erősebb az átlagnál.

Ekkor jött egy zombi a semmiből, és üldözőbe vette Carl-t. Nem tudunk már időben odaszaladni hogy segítsünk, de a kissrác megoldotta: nem a zombi harapta meg őt, hanem ő a zombit, konkrétan felfalta.. :D elég menő, de azért fúj :D.

A mai egy tisztáson játszódott. Valamilyen atlétikai játékok folytak rajta, találkoztam ott pár ismerősömmel. Eleinte emlékszem hogy folyton az öltöző miatt panaszkodtunk, mígnem át nem költöztettek egy másikba ami kicsit elviselhetőbb volt. A "trénerem" egy régi csapatvezetőm volt még gólyaként, de már nem emlékszem a nevére.

Az első feladat valami távfutás lehetett, de úgy hogy különböző dolgok voltak a lábunkra kötve. Nekem iszonyatosan vágta a lábam amit rám kötöttek, szóltam is hogy ez így nem annyira jó, de elcsitítottak azzal hogy mindenkinek ilyen szoros, majd megszokom. Így is lett az egyik lábamon. A másik még jó félóra után is nagyon fájt úgyhogy úgy döntöttem, akár ellenkezik a szabályokkal, akár nem, én levágom azt a madzagot.

Persze jókislány módjára később szóltam hogy mit csináltam, mondták hogy nem baj, de hozzam vissza azt a valamit ami rám volt kötve mert azzal nekik el kell számolni. (egyébként valami kólásflakon volt, de egyáltalán nem olyan mint amit manapság használunk)
Visszafutottam érte mert kb egy km-rel arrébb dobtam el, de szerencsére ugyanott volt ahol hagytam. Emlékszem hogy miután elindultam vissza, megpillantottam a főben egy csillogós dolgot, vissza is fordultam hogy mi az: egy üveggolyó volt. Álmomban el is gondolkoztam rajta, hogy mit keres ott egy üveggolyó.
Miután nagynehezen visszamásztam a dombra a többiekhez, kiderült hogy még egy embert be kell várnunk, meg azt hiszem az előttünk lévő csapat sem időben végzett. A lényeg hogy várnunk kellett.

A lábam már lüktetett az elszorítástól de nem panaszkodtam. Innentől már rajtam kívül történtek az események. Kérdeztem valamit, mire a csapatvezetőm megfogta a vállam és szépen óvatosan leültetett. Aztán már nem nagyon voltam magamnál, elaludhattam mert a földön ébredtem. 
Később elmondták, hogy azt kérdeztem, hogy az A+ vércsoportú emberek merre szoktak dőlni (???), szóval gondolom a mondat értelmetlenségéből meg abból hogy nem bírtam megállni egy helyben inkább leültettek mielőtt összeesek. 
Nem is értem miért azt kérdeztem mivel én AB+ vagyok :D.

Volt osztályfőnököm elvitt engem és még pár embert (nem osztálytársakat) valamiféle kirándulásra. Nem voltam túl lelkes mert egy mesterséges-fedett rezervátumban kötöttünk ki, én meg nem nagyon szeretem az ilyesmit.

El is kezdtek játszani kivetítőn valami kisfilmet, és mivel ez engem nem érdekelt, így elkezdtem beszélgetni a mellettem álló sráccal. Sajnos ő sem hasonlított senkire sem az ismerőseim közül, úgyhogy nem tudom hova tenni. De azért aranyos volt. 

Egyszer csak mindenfelől bezárultak az ajtók. Kisebb fajta pánik tört ki, de a bemondóhang próbált megnyugtatni mindenkit, hogy minden a terv szerint halad. Nem sokat ért vele, mert a kis tó ami a helység közepén volt, elkezdte magából önteni a vizet végeérhetetlenül. 
Kb. a bokánkig ért a víz, amikor valami zöld trutyi (valamilyen gomba) kezdett elszaporodni a víz tetején (szintén a tóból indult). Ez hozzáért egy turista lábához, ami pillanatok alatt egy hatalmas kígyó lett (?). Ekkor a bemondóhang elkezdte taglalni, hogy képzeljük el, hogy mi lenne ha ez a gomba több tucat embert fertőzne meg egyszerre.
Ahogy ezt kimondta, a vízszint még feljebb emelkedett, nem tudtunk hova menekülni. Én gyorsan egy sziklás részhez szaladtam és felmásztam a tetejére, de ez sem volt megoldás, csak pár perc előnyöm volt. A gombaszőnyeg messze volt még tőlem, de engem is kezdett ellepni a víz. Nem féltem, csak beletörődtem, hogy ez ennyi volt. Körbenéztem ismerős arc után kutatva, de csak a szörnyeket láttam. 

Már épp csak a fejem látszott ki a vízből, mire mintha valaki megnyomott volna egy gombot, minden megállt. A narrátor megint megszólalt, hogy íme, valahogy így nézne ki, ha az a bizonyos gombafaj egyszer kijutni a való világba. 

A vízszint apadni kezdett, végül minden olyan lett mint a bemutató elején. Engem teljesen sokkolt a felismerés hogy úristen, ez nem is volt igazi, közben meg (mint utóbb kiderült) a színészek elkezdtek hajlongani meg gratulálni egymásnak hogy milyen jól játszottak. 
Mikor kijutottunk, ott állt az ajtóban az osztályfőnököm mosolyogva, hogy na ugye nem is volt olyan unalmas. Lehet hogy haragudnom kellett volna rá, végülis halálra ijedtünk, de inkább megköszöntem, hogy elhozott. Érdekes élmény volt.
Nem sokat beszéltem vele, egyből az ismeretlen ismerős srácot kerestem, és mikor megtaláltam, nem mondtam semmit, csak megöleltem. (nem tudom ez miért olyan fontos dolog szinte minden álmomban, de mindig olyan jól esik) 
És ennyi, felébredtem.