Martin-féle álom:

Karácsony lehetett épp vagy valamilyen ajándékozós ünnep (de sanszos, hogy az, mert esett a hó is). Én és az unokatesóm felmentünk Pestre Martinékhoz, mert valamilyen oknál fogva, én meg akartam ajándékozni az anyukáját. Azt hiszem illatosított gyertyát vettem neki.

Bekopogtunk (a saját házamba, de álmomban az övéké volt). Pár perc múlva Martin nyitott ajtót, mire én kicsit meg is ijedtem, hátráltam pár lépést, mégiscsak egy fél éve nem láttuk egymást. Őt ez nem nagyon zavarta, a lehető legunottabb arckifejezéssel szólt az anyukájának, hogy vendégek jöttek.

Az anyukája végre behívott minket, mi odaadtuk az ajándékot, és leheveredtünk a szüleim mostani szobájában.
Unokatesóm megkérdezte az anyukájától, hogy Martin szokott-e engem emlegetni, hiányzom-e neki, ő pedig csak sóhajtott egyet és azt mondta, hogy egész álló nap. Aztán kiment.
Én egy dühös pillantást vetettem az uncsimra, ez egyáltalán nem volt megbeszélve, sőt inkább az, hogy nem hozzuk szóba a dolgot,

Martin meghallotta miről beszélgettünk az előbb, le is kiabálta az anyukáját, hogy ezt most miért kellett elmondani, nekem ezt nem szabadna tudnom. Aztán mint aki beletörődött, elkezdett jó hangosan énekelni egy dalt, azt is félig sírva -persze hogy én is halljam-. A dal ismerős volt, tudom hogy hozzá volt köze, de sajnos nem emlékszem mi volt az.
Én a szobában szintén sírtam, a fülemre tettem a kezem, mert nem akartam hallani. Nem azért mert nem volt szép ahogy énekelte, de lelkiekben nem esett jól.

Ugrás: a lépcsőnél álltam, onnan néztem ahogy a földszinten ugrándozó egész rokonsága azt a dalt énekli (mint egy musicalban). Úgy tűnt nekem, de azt is elhiszem, ha a saját szórakoztatásukra.
Martin csak állt mellettem, nem szólalt meg, látta hogy nagyon a hatalmába kerített a pillanat, nem akarta megtörni.  De aztán egy kislány hapcizott mellettem amivel oda lett a pillanat.. :D

Ekkor Martin megölelt, jó szorosan ahogy csak bírt. Itt már mindketten sírtunk. Azt mondta, folytassuk onnan ahol abbahagytuk és... megcsókolt.

Ez az álom egy másik ex-barátról szól (ő legyen mondjuk Zsombor). Háttérinfónak elég annyi, (hogy valamit lehessen is érteni) hogy mi sose vagyunk sokáig jóban (több ideig van szünet mint aktív beszélgetés).

Írtam neki facebookon egy üzenetet, felköszöntöttem mert névnapja volt. Én ennyit akartam, arra sem számítottam hogy majd megköszöni, de legalább a "kötelességem" ezennel letudva. Meglepődtem, mert nemcsak hogy megköszönte, de még beszélgetést is kezdeményezett (ami a való életben sem szokása), hogy láttam-e már a Spar-os újságban a sushi-s akciót, ettem-e már olyat. Visszaírtam tömören hogy: nem, ő meg mindenféle képeket küldött róla hogy hogy néz ki, hátha megjön hozzá az étvágyam.
Később írta, hogy nemsoká jön a városba, ha úgy gondolom, összefuthatnánk.

Nos más esetben nemet mondtam volna, de mégiscsak kíváncsi voltam, ezért a következő álom-jelenetben már személyesen találkoztunk, az én házamban. Flörtölt most is, és mivel általában ilyenkor kiderül hogy szingli, én jól összevesztem vele, mert elegem van abból, hogy ló helyett szamár vagyok. Ott volt egyik barátnőm is (Noémi), ő volt aki kibékített minket.

A szüleim régi szobájában voltunk, Noémi és Zsombor valamiért kimentek, én egyedül maradtam. Illetve csak azt hittem, de bent volt még a szobában Zsombor egyik exe. Ő megkérdezte, miért nem csípem őt. Röviden elmondtam, hogy szerintem ő is utálna engem, ha "élete szerelmétől" szakítanám el. Annyit reagált rá, hogy azért Zsombor sem egy főnyeremény, legutóbb például azért szakított vele, mert eltűnt az egyik fülhallgatója, amit a lányra fogott, hogy biztos ellopta. Ekkor toppantak be Noémiék.

Zsombornál nagyon elpattant valami mikor meghallotta miről van szó, nekiment az exének, elkezdte pofozgatni, úgy kellett leszedni róla. 
Én sírni kezdtem, mert soha nem gondoltam volna róla, hogy képes megütni egy nőt. Ezt megmondtam neki is, plusz hogy takarodjon ki a házamból. Nyomatékosítva a mondandómat, megdobtam 2 távirányítóval (ami épp a kezem ügyébe akadt) és kitessékeltem az udvarra.
Hátat fordítottam neki és bementem - volna, ha nem veszi fel az egyik távirányítót és vág tarkón vele jó erősen. El is ájultam. 

Párhuzamos szál: Noémivel a Sparban voltunk épp, a sushi hozzávalóit válogattuk a kuponhoz (gondoltam megkóstolom már ha akciós) amikor megjelent Zsombor öltönyben. Hiába kérdeztem tőle, hogy miért van ennyire kicsípve, legfőképp hogy miért van a városban, de nem válaszolt, mint aki nem is hallotta a kérdést. 
Végül egy teljesen nem odaillő pillanatban mondta el: temetésre jött, az exe temetésére.

Bennem megfagyott a vér. Először azért, mert akármennyire utáltam a lányt, a halálát azért nem kívántam, másodjára azért, mert emlékeztem a másik álomból, hogy beszéltem vele, ráadásul nem csak én. És ez valahogy nem állt össze bennem. Most akkor egy szellemmel beszélgettünk? Tiszta Predestination.. :D
Pókerarccal otthagytam őket, elmentem emészteni a hallottakat, közben magamhoz vettem pár gyertyát meg egy állványt (gondolom megemlékezésre, ez nem derült ki).

A szőke hajú srác voltam az American Horror Storyból (Tate/Kit/Kyle/Jimmy) és épp Sziklává kezdtem átváltozni a Fantasztikus Négyesből. Ez valami katonai fegyver lehetett, mert azt teszteltük a barátnőmmel (Robinnal, az Így jártam anyátokkal-ból) hogy a lövedékek átmennek-e rajtunk, de szerencsére nem éreztünk semmit.

Következő fokozat: a gránátpróba. Az első gránát Robint nem érte, engem annál inkább: elfordultam a tűz elől, így a hátamat érte a legnagyobb része. A hajam lángra kapott hátul (csak a mellkasunkon volt ez a kőpáncél) úgyhogy a fűbe vágtam magam egyik katonatársam mellé, de szerencsére hamar el tudtuk oltani.

Elkezdte lehámozni rólam a harci-öltözéket. Mikor végzett vette észre, hogy a szikla-minta teljesen beleégett a bőrömbe (bár egyáltalán nem fájt). Ettől függetlenül eléggé megviselt a dolog, kellett jó 10 perc mire fel tudtam állni. Időközben odajött Robin is, megkérdezte ijedten hogy mi történt, aztán megcsókolt, innentől én voltam Robin (végre egy testhezálló szerep).

Ottmaradtam még kicsit Kittel (megint ültünk). Ő nagy küszködve felállt, majd átölelt, hogy segítsen nekem is. Még ki sem egyenesedtem, már csuklottam is össze a fájdalomtól, valami nagyon nem volt jó. Senki nem értette mi történik, én is csak annyit bírtam mondani hogy a hátamat, a hátamat nézzék, az fáj nagyon. Amint Kit felhúzta a felsőt, elszörnyedve felsóhajtottak. Ő nem szólt semmit, a katonatárs kezdett el sírni, hogy nagyon sajnálja. Végül elmondták, hogy vörös foltok vannak a hátamon (de hogy az miért volt halálos, az nem derült ki.)

-hát igen, általában ahogy az álmoknak is, a történetek jó részének is ilyen hirtelen lesz vége, befejezés nélkül-

Felmentem Pestre, mert nyomozni akartam egyik volt barátom után (nevezzük Martinnak). Természetesen ilyet a valóságban soha nem tennék, drága a vonatjegy.. :D (viccelek, de tényleg drága és én nem vagyok ilyen).

Nem akartam felfedni magam előtte, hogy: Hé, látod mit meg nem teszek érted?!, csak tudni akartam hogy mivel tölti a napjait. A Westendnél kötöttem ki, már majdnem zártak pechemre, sürgősen találnom kellett egy mosdót. (Ó és csak hogy kerek legyen a sztori, terhes voltam tőle.)

A mozinál a jegypénztáros lány kedvesen beengedett, el is kezdtünk beszélgetni. Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy Martintól vagyok terhes, egy át nem gondolt éjszaka miatt, de azóta sem keresett, haragszik rám. (mert kinek mondanám mindezt el, ha nem egy vadidegen lánynak). Közben én is összejöttem valaki mással, de azt a srácot én nem szeretem, mégcsak nem is kedvelem, Martint akarom, azt, hogy ő legyen az apja a gyerekemnek.

Ugrás: beszéltem Martinnal skypeon, nagy sokára bele is ment, hogy akkor legyünk újra együtt, nem akar kihátrálni ebből, végülis az ő gyereke. Felkészített, hogy ő a szakításunk után nem szépített a szülei előtt semmit, úgyhogy nem nagyon kedvelnek mostmár, ehhez szokjak hozzá. 

Megint ugrás: egy kis epilógus szerű jelenet. Egy nagy fehér furgonnal tartottam a gyerekeimmel (akik már nem voltak olyan kicsik) ahhoz a jegypénztáros lányhoz, aki miatt tovább küzdöttem Martinért. (Idő közben nagy barátnők lettünk.) Megálltam a háza előtt, a férje jött ki nagy sietve, hogy jó hogy jöttünk mert a lány (akinek nem derült ki a neve) nagyon maga alatt van, nekünk biztos örülni fog.

Ez ennyi :)

Fene tudja miért, ma Szirmai Gergővel álmodtam. Tény, hogy mostanság kicsit ráfüggtem a Hollywood Hírügynökségre, de volt már ilyen korszakom, mégsem álmodtam vele. Bár az ok nem is fontos.

Szóval valami kis egyszerűen összetákolt faházban vette fel éppen a videóit, amikor beosontam megnézni hogy is megy ez. Persze tudta hogy ott vagyok, de nem zavartatta magát, eleinte úgy csinált mint aki nem vesz észre, de az idő elteltével egyre kommunikatívabb lett, mígnem flörtölni nem kezdtünk egymással.

Ezután nem sokkal -másnap talán- én, Gergő, egyik barátnőm (Noémi) és még valaki akit nem ismertem fel, elmentünk kocsikázni. Gergő volt a sofőr, én mögötte ültem. 4 sávos autópályán haladtunk épp, amikor feltűnt (szerencsére nem későn) hogy mind a 4 sávban szembe jönnek velünk. 2 alkalommal még át tudtunk csusszanni az autók közt, harmadjára azonban a kocsi orrát elkapta egy másik, megpördültünk és egy fának csapódtunk (a sofőr oldalán).

Lassított felvételként láttam mindent. Gergő aranyos volt, hátranyúlt, próbált védeni mintha számított volna valamit. Persze mindenki nagyon megijedt, de komolyabb sérülés nem történt. Mire mindannyian kimásztunk a kocsiból, a mentők már kint voltak. Engem láttak el a legtöbb ideig: a jobb lábfejemen éktelenkedett egy mély vágás, a bal térdemmel is történt valami, nem tudtam ráállni. Ráültettek a kocsira míg varrtak és fásliztak, addig odajött hozzám Gergő zokogva, hogy nagyon sajnálja, tudja hogy az ő hibája, de már nem tudta kikerülni. Nagyon kis zabálnivaló volt. :) Nyugtatgattam, hogy semmi baj, nem tehetett semmit, így is csoda hogy az első két rohamot kikerülte. (később kiderült, hogy ez 4 sávos dolog valami tüntetés akart lenni valami ellen). Ő válaszul kis esetlenül megcsókolt, és azt mondta: szeretlek. (jó, tudom, nagyon klisé.. :D)

A mentős fickó ezután megkérdezte, hogy a bordáim nem fájnak-e, mondtam hogy a bal oldalam egy kicsit, de nem annyira vészes. Időm sem volt befejezni a mondatot, jól bemarkolt a bordáim közé, én meg felvisítottam. Nem volt valami kellemes érzés. (Érdekes hogy mivel a fájdalmat az agy szüli, érzed álmodban is). A fickó nyugodt hangon csak ennyit mondott: Ez bizony eltört. -és bekötözött ott is (?)-

Ennyire emlékszem, a többi részlet már nem összefüggő.